Slavica Čuković, iskolánk számvevőségének vezetője, az “Ivan Sarić” Műszaki Iskola díjának nyertese, amelyet immár nyolcadik éve ítélünk oda olyan munkatársnak, aki munkája során kiemelkedő eredményeket ért el. Az iskolában végzett munkával kivételes elhivatottságot, professzionalizmust és munkája iránti őszinte szenvedélyt tanúsított. Željko Rajčić igazgató adta át neki a díjat.
Október 16. az a nap, amikor 1910-ben Ivan Sarić először repült a szabadkai lovaspályán. Október 16-án, szerdán iskolánk különböző foglalkozásokkal ünnepelte az iskola napját. Az első osztályos tanulók egy dokumentumfilm vetítésén keresztül ismerhették meg Ivan Sarić életét és munkásságát. „Sarić időgépe” minikiállításon a diákok Super Marióval játszhattak, de telefonálni is lehetett. A diákok rövid időre szerepet cseréltek tanáraikkal, igazgatóval, titkárnőkkel, pszichológusakkal, „nénikkel”, melyben a diákparlament képviselői is kiemelkedtek. A sportpályákon kosárlabda fesztivál zajlott, 32 csapat regisztrált és telt lelátók előtt mutatták meg tudásukat. Az első helyet a 2DSS csapata szerezte meg, melynek tagjai: Miloš Samardžić, Filip Gvozdenović, Nemanja Marković és Nemanja Boić.
Október 21-én, hétfőn a Jadran színpadán iskolánk drámatagozata a Mindezek az évek után c. zenei-színpadi darabot adta elő. A színésztanulók és tanáraink, Pintér Franjo, Jasmina Marić, Snežana Berić Popović segédletével, Nataša és Nemanja Mandarić által vezényelt Svetozar Marković Gimnázium kórusa segítségével, valamint a Szabadkai Zeneiskola együttműködésével hozták létre, mely során a Bjelo dugme zenekar megalakulásának az 50. évfordulóját ünnepeltük. Az Ivan Sarić Műszaki Iskola iskolanapjának a folytatása volt a rendezvény.
Májusban kezdődtek a projekten való munkálatok, és ami tegnap megelevenedett a közönség előtt a Jadran színpadán több hónapos munka, lemondás, odaadás eredménye.
Külön köszönjük a zenészek és volt diákjaink közreműködését, hogy együtt létre hozhattuk ezt a varázslatot.