A duális oktatás a szakközépiskolák egyik képzési modellje, mely során a tanulók az iskolában és a vállalatban is szert tehetnek ismeretre. Az oktatási profiltól függően a tanuló már az első osztályban bejárhat a vállalatba, hogy tanulhasson az ottani munkája során. A munka során való tanulással a tanulók gyakorlati és alkalmazott tudásra tesznek szert a valós munkakörnyezetben, a vállalatban.

A szükséglet, hogy a formális oktatási rendszer alkalmazkodjon a gazdaság szakmai elvárásához, indította el a duális oktatást. A vállalat és a tanuló számára is hasznos, ugyanis megerősíti a tanuló produktivitását, és motiválja a képességek megszerzésében. A duális képzés befejezése utána a tanuló munkaviszonyba állhat a munkaadójánál, önálló vállalatot indíthat, de lehetősége van a továbbtanulásra. A munkaadó ezáltal csökkentheti az új munkások betanításának költségét, és a vállalata jövőjét építi.

A legismertebb és legsikeresebb európai rendszerek ‒ Ausztria és Németország ‒ duális képzésének mintájára Szerbia a régiónkban elsőnek fogadta el 2007-ben a duális oktatási törvényt, melyet 2020. szeptember 1-jén kezdtek alkalmazni. A törvénnyel szabályozzák a résztvevők jogait, kötelezettségeit, a munkaadó megbízatása a felelősségvállalás és az a szerep, melyet be kell töltenie a tanulók oktatásában és a szükséges kompetenciák elsajátításában az adott szakmában.

Szerbiában a duális oktatást az Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium viszi véghez a Szerbiai Gazdasági Kamarával együttműködve. A próba-projektek során fejlődött, a partnerek pedig ‒ Németország, Ausztria és Svájc területéről ‒ a támogatást biztosították.

A duális oktatási modell szerint kb. 4500 diák tanul 80 iskolában, 52 városban és községben, kb. 600 vállalatban, ez a szakközépiskolai oktatás 10 százalékát teszi ki, és ez a szám csak növekszik.

Forrás: www.dualnoobrazovanje.rs

A mi iskolánkban három oktatási profilnál van jelen a duális oktatás: lakatos-hegesztő, ipari mechanikus és villanyszerelő.

Lakatos – hegesztő

A tanulók gyakorlati oktatása az első tanévben az iskolai tanműhelyben folyik. Másodikban heti két napot, harmadikban heti három napot töltenek gyakorlati oktatáson olyan cégekben vagy gyárakban, amelyekkel iskolánk együttműködik.

Az oktatási szint befejezése után a tanulók képesek lesznek:

  • Fémszerkezetek elemeit elkészíteni mechanikai kezeléssel
  • Fémelemeket kapcsolni kemény és lágy forrasztással, ragasztással
  • Fémszerkezeteket és feldolgozó berendezéseket elkészíteni és szerelni
  • Hegeszteni ívhegesztési, ellenállás-hegesztési és gázhegesztési eljárással

Villanyszerelő

A tanulók gyakorlati oktatása az első tanévben az iskolai tanműhelyben folyik. Másodikban heti két napot, harmadikban heti három napot töltenek gyakorlati oktatáson olyan cégekben vagy gyárakban, amelyekkel iskolánk együttműködik.

Az oktatási szint befejezése után a tanulók képesek lesznek:

  • Villanyszerelési munkák kivitelezésére és az ipari villamosberendezések karbantartására

Ipari mechanikus

A tanulók gyakorlati oktatása az első tanévben az iskolai tanműhelyben folyik. Másodikban heti két napot, harmadikban heti három napot töltenek gyakorlati oktatáson olyan cégekben vagy gyárakban, amelyekkel iskolánk együttműködik.

Az oktatási szint befejezése után a tanulók képesek lesznek:

  • Ipari gépek megelőző és korrektív karbantartására
  • Az ipai gépek munkájának figyelemmel kísérésére
  • Az egyszerű alkatrészek gépi megmunkálására és ipari gépek részegységeinek összeszerelésére