A villanyszerelők nemcsak az elektromosság modern szuperhősei.

Az áramkimaradások között folyamatosan más projekteken dolgoznak, mint például a berendezések vagy szerelvények újrahuzalozása, az elektromos alkatrészek biztonsági ellenőrzése, a vezetékek és világítás felszerelése, valamint az elektromos problémák hibaelhárítása.

A villanyszerelők kereskedők, feladatuk elektromos vezetékrendszerek tervezése, telepítése és karbantartása . A villanyszerelők kereskedők, és feladatuk elektromos vezetékrendszerek tervezése, telepítése és karbantartása a legkülönbözőbb környezetben.

Munkaterület

Elektrotechnika

Az iskoláztatás időtartama

3 év

Az okatás módja

Az alábbiakat láttuk elő: az első iskolaévben a tanulók megszerzik az alapvető gyakorlati tudást az iskolai műhelyben, a második év folyamán két napot a vállalatban töltenek, a harmadik (befejező) évben pedig három napot töltenek gyakorlattal a helyi vállalatban, amely együttműködik az iskolával. A vállalatban lévő gyakorlat, a valós helyzetekben, a gyakorlati szaktudás mellett lehetővé teszi, hogy szociális készségeik is fejlődjenek, mint a kommunikáció a kollégákkal, a munkához való hozzáállás, a munkahelyen való magatartás stb. Az iskolai tudásukkal, valamint a vállalatokban szerzett gyakorlati tudásukkal és képességeikkel a tanulók fel lesznek készítve a gazdaságban való helytálláshoz, és ezzel több lehetőségük nyílik az iskola utáni munkavállaláshoz.

Szaktantárgyak

  • Villamos mérések ős elektonika
  • Számítógép-hálózatok
  • Villamos gépek, készülékek és berendezések
  • Elektromos berendezések az iparban

Kompetencia – tudás, képesség és jártasság, amit a tanuló megszerezhet az oktatás során

  • villanyszerelői munkálatok végzése
  • a háztartási elektronikai készülékek javítása, karbantartása
  • az ipari elektronikai berendezések összeszerelése és cseréje

Munkavállalás

Azon túl, hogy tudásuk és képességük révén megnő az esélyük a középiskola utáni munkába állásuknak bárminemű további szakmai képzés és betanítás nélkül, a tanulók a villanyszerelői profilon belül a vállalkozástan tantárgynak köszönhetően képesek lesznek önálló vállalkozás beindítására is.

Továbbtanulás

A villanyszerelői szakma befejezése után lehetőség van a negyedik szakfokozat megszerzésére, majd ezután a szakfőiskolákon való továbbtanulásra.

Tanulóink ​​tapasztalatai

Аz iskola egy mérföldkő volt az életemben. mert olyan tudással és szakmai ismeretekkel lettem gazdagabb, amit már az iskola elvégzése előtt is tudtam hasznosítani.

Tadián Zsolt2014-2018

1 éve ballagtam el, de mai napig tartom a kapcsolatot volt tanáraimmal, és az osztályfőnökünk is még mindig szemmel tart minket, figyeli, merre sodor minket az élet. Én nagyon, nagyon szerettem ide járni, és mindenkinek ajánlani tudom az én kis iskolámat.

Lengyel Sándor2016-2020

Úgy érzem, sokat fejlődtem szakmai szempomtból, hisz a tanárainknak komoly elvárásaik voltak velünk szemben, mindemellett, ha kéréssel fordultam hozzájuk, mindig kedvesen, készségesen segítettek.

Györe Dániel2016-2020