Pedagógiai közösség – diákparlament

A diákparlament törvény által biztosított intézmény, amely a tanulók számára lehetőséget biztosít, hogy törvényes keretek között érvényesítsék az iskola összes diákjának érdekeit, és biztosítja a tanulók számára, hogy részt vegyenek azokban a döntéshozatali folyamatokban, amelyek közvetlenül érintik őket.

Miért jelentős a diákparlamentek létezése?

Azért jelentős, mert biztosítja a tanulók általános szabadságjogait, a szólásszabadság, a gyülekezés, a véleménynyilvánítás szabadsága által.

  • A diákparlament lehetővé teszi a diákok személyiségének fejlődését.
  • A kollektív döntéshozatal lehetőségét biztosítja, valamint hozzájárul a kellemes iskolai élet kialakításához.
  • A diákparlament elősegíti az egymás közötti viszonyok fejlődését, a partneri viszony kiépítését a tanárokkal, a szakmunkatársakkal, az igazgatóval és az iskola szerveivel.
  • A diákparlament az a hely, amely lehetővé teszi az együttműködést és az egymás álláspontjainak az elfogadását és tiszteletben tartását.
  • A diákparlament magától értetődőnek tartja a demokratikus értékek elfogadását – a különbözőségek figyelembevételével.
  • A diákparlament lehetővé teszi a demokrácia kultúrájának fejlődését.
  • A diákparlament lehetővé teszi a sikeresebb kommunikációt, valamint ösztönzi a minden fél számára megfelelő döntések meghozatalát.

A diákparlament tagjait minden tagozat két tanulója képezi. Minden tanévben újra történik a megválasztásukat célzó szavazás; a diákparlament tagjai saját soraiból elnököt választanak. A diákparlament évente legalább négyszer ülésezik, szükség esetén többször is. A diákparlament elnöksége a tanév folyamán – szükség szerint – gyűléseket hív össze. A diákparlament összejövetelein minden olyan témát megvitat, amely hatással van a tanintézmény tanulóinak életére és tevékenységére.

Az iskolában a diákparlament saját helyiséggel rendelkezik, amely a második emeleten a 15-ös tanterem; ahol ülésezik, összejövetelt szervez; valamint barátkozásra is van alkalmuk.

A diákparlament tagjai az aktuális problémák megvitatása mellett gyakran kezdeményezői és részt vevői különböző akcióknak, mint például humanitárius, sport és más kreatív jellegű rendezvényeknek; a kantin felújításának, papírgyűjtési akciónak, az iskolaudvar és a könyvtár rendezésének, valamint a kupakgyűjtési akciónak.

A diákparlament tagjai minden tanévben továbbképzéseken, előadásokon való részvétellel, tanfolyamok elvégzésével, kortársaknak tartott előadásokkal és műhelymunkákkal fejlesztik magukat. A felsorolt aktivitások által a tanulók a hatékony kommunikációs képességüket fejlesztik, a konstruktív problémamegoldási készségüket gyakorolják, megismerkednek a projektírás technikáival, a diszkrimináció különböző formáival, az ezek elleni küzdelem módjaival, részt vesznek az egészséges életmódról szóló aktivitásokban, szorgalmazzák a társadalomban való aktív részvételt és a környezetvédelmet.

A diákparlament összetétele a 2023/2024-es tanévben

Elnök: Kovačević Vojin 3TMS
Elnökhelyettes: Jelenković Nevena, 4TUS
Jegyzőkönyvvezető: Tomić Tamara, 4DSS

A diákparlament képviselői az iskola csapataiban:

Fejlesztéstervezési csapat: – Kovačević Vojin
A diákokat az erőszaktól, a bántalmazástól, az elhanyagolástól, a hátrányos megkülönböztetéstől védő iskolai csapat – Uzelac Miloš
Önértékelési csapat: – Gaćinović Jovan, Crnobrnja Stefan
Az iskola minőségbiztosítási csapata – Tomić Tamara

A diákparlament nagykorú tagjai az iskolaszékben:
Kovačević Vojin, 3TMS
Jelenković Nevena, 4TUS

Koordinátorok:
Nataša Pavlović, pedagógus

Šaravanja Maja, pedagógus
Horváth Vojnić Ildikó, pszichológus
Marijana Pajić, pedagógus

Diákparlamenti tevékenység

Diákparlament
16. október 2019.

Iskolanapot ünnepeltünk

A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában ebben az évben is megünnepeltük október 16-át, iskolánk napját. Tanintézményünk ebben a tanévben rendhagyó módon emlékezett meg eme jelentős napról. A nap folyamán különböző…
Diákparlament
28. december 2018.

Humanitárius segély gyűjtésének akciója

Az Ivan Sarić Műszaki Iskola támogatta a Kizúr István Általános Iskola adománygyűjtési akcióját, melynek keretében a Kovoska Mitrovica-i Branko Radičević Általános Iskola diákjai számára taneszközöket és édességet juttattak el.
Diákparlament
20. december 2018.

„Ajéndékozni öröm” – Humanitárius akció a Kolevka Gyermekotthon lakói számára

Számomra a tegnapi látogatás nagyon megható volt. Csodálatos érzés volt látni az arcokon a boldogságot, amikor megjöttünk az ajándékokkal. Utána volt egy közös éneklés-táncolás, ahol együtt ünnepelhettük a karácsonyt. Nagy…
Diákparlament
28. december 2017.

A diákklubról

Iskolánk tanulói szabadidejüket a legérdekesebb osztályteremben töltik. Ebben az osztályban sosem feleltetik őket, és a tananyagot sem kell ismételniük. A közösségi terük a viccelődésre, a diákok közötti barátkozásra lett létrehozva.…